Az igazi Drakula

Mindenki ismeri a vámpír társadalom oszlopos tagját, mondhatni vezetőjét, a fővámpírt, Drakula grófot, az alakváltó, hegyes szemfogú, vérszívó halhatatlant, akit csak pár dolog tud megállítani, vagy legalábbis lelassítani: pl. a napfény, a fokhagyma és a megszentelt tárgyak.

Elegánsan lépjünk is túl azon, hogy a holdfény, az tulajdonképpen napfény, hiszen a Holdnak nincs saját fénye, hanem a napét veri vissza, tehát ha a vámpírok tényleg érzékenyek a napfényre, akkor gyakorlatilag soha nem mehetnek ki levegőzni egy kicsit.

Foglalkozzunk inkább azzal, hogy az ír származású angol író, Bram Stoker által 1897-ben megteremtett, majd számtalan formában továbbélő vérszívó figurájának van-e történelmi ihletője, és ha van, akkor ki az?!

Hát, a válasz nem is olyan egyszerű, vagy legalábbis ellentmondásos. Egyes kutatók szerint ugyanis Stoker eleve egy létező történelmi személyről mintázta az alapokat, mégpedig III. Vlad Tepes havasalföldi fejedelemről.

A történet szerint Stoker valamikor 1890 körül találkozott Vámbéry Árminnal, a híres magyar keletkutatóval, aki mesélt neki a brutalitásáról ismert havasalföldi uralkodóról, III. Vlad Tepes Draculeáról.

Stokernek pedig megindult a fantáziája, kutatgatott pár évet – szigorúan csak könyvtárak poros félhomályában, soha nem járt Kelet-Európában –, majd előállt Drakula horrorjával, amiről valószínűleg maga sem gondolta, hogy száz éven belül a tömegkultúra részévé válik.

Egy mondat erejéig azért emlékezzünk meg Vámbéry Árminról is, akinek zsenijéről elég csak annyit mondani, hogy 16 éves korában már folyékonyan beszélt héberül, latinul, franciául és németül, később szabadidejében ezt még kiegészítette az angollal, az orosszal, a szerbbel, néhány skandináv és pár másik szláv nyelvvel.

Vámbéry Ámin

 

Van azonban olyan nézet is, ami szerint Stoker Drakulájának semmi köze Vlad Tepeshez, és csak a 20. században jött rá néhány fanatikus rajongó, hogy mennyi a hasonlóság Drakula és a véreskezű havasalföldi fejedelem között. És mivel a sztori jól hangzik, izgalmas és kellően véres, ezért manapság a legtöbben már tényként kezelik, hogy Drakula azonos III. Vlad Tepes Draculeával.

Az igazságot – mármint, hogy kiről mintázta Stoker Drakulát, mintázta-e egyáltalán valakiről – valószínűleg soha nem fogjuk megtudni, Vlad Tepes története – a véreskezű fejedelemé, aki karóba húzta ellenfeleit, és rászögeltette a turbánt a török követek fejére – viszont van annyira érdekes és horrorisztikus, hogy megéri rászánni egy posztot.

Bram Stoker

 

Remélem Ti is így gondoljátok, és most is velem tartotok!

És igen, aki arra számít, vagy abban reménykedik, azt megnyugtathatom, a bejegyzésben patakokban fog folyni a vér, cselszövésekből árulásokba, kínzásokból politikai gyilkosságokba fogunk ugrálni.

A poszt azért nem lesz 18+-os, de ha minden egyes alkalommal isztok egy felest, amikor meghal valaki, akkor soha nem értek a végére, vagy legalábbis nem fogtok emlékezni rá.

Lássuk tehát ki is volt III. Vlad Tepes Draculea havasalföldi fejedelem.

Tényleg olyan kegyetlen volt, hogy még a középkori csatákon és kínzásokon szocializálódott krónikások is kiborultak tőle, vagy csak reálpolitikus, aki eszközként tekintett az erőszakra és ennek megfelelően használta?

Szadista szociopata volt, aki élvezte az ártatlanok karóba húzását, és tényleg áldozatainak vérébe mártogatta a kenyérfalatkákat? Vagy nagyon is tudatosan alkalmazta a megfélemlítést és a kivégzéseket annak érdekében, hogy egy labilis és képlékeny politikai helyzetben legalább nagyjából megőrizhesse országa függetlenségét?

Nem ígérem, hogy a poszt végére választ is kapunk ezekre a kérdésekre, de legalább lesz pár támpontunk a megválaszolásukhoz.

Mivel kaptam olyan kritikát, hogy túl hosszúak a bevezetők, ezért laza 536 szó után rá is térek a lényegre!

Karóbahúzó Vlad, azaz III. Vlad Tepes Draculea 1431. november 8-án születik Segesváron, Erdélyben. A Draculea név apja, II. Vlad egyik nevéből, a Draculból származik, és később még visszatérünk rá.

Édesanyja Cneajna moldáv hercegnő, két testvére pedig szintén fontos szerepet játszik Havasalföld történelmében. Bátyját, Vlad Mirceát majd apjukkal együtt gyilkolják meg az elégedetlen bojárok, öccse, Szép Radu pedig hol a török trónörökös szeretője (!), hol pedig III. Radu néven szintén Havasalföld fejedelme lesz, többször is, mikor melyikhez volt kedve, vagy lehetősége.

A kis Vlad apja, II. Vlad, kétszer is volt Havasalföld fejedelme, 1436-1442 és 1443-1447 között. Az évszámokból látszik, hogy az ifjabb Vlad születésekor apja éppen nem uralkodó, ezért a család akkoriban Erdélyben él, és arra várnak, hogy a családfő megtegye a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy elfoglalhassák – szerintük – jogos trónjukat Havasalföldön.

Havasalföld ekkoriban kb. 75 ezer négyzetkilométernyi területet jelent, ami beszorult a középkori Magyar Királyság és a Török Birodalom közé. Azaz egy ütközőállamról van szó, ami mindkét nagy ország számára fontos – igen, bármilyen hihetetlen, a Magyar Királyság ekkoriban még komoly európai játékos, amivel számolni kell még a feltörekvő Oszmán Birodalomnak is.

Valójában egyik állam sem akarja elfoglalni a területet, annyi esze a mindenkori magyar és török uralkodónak is van, hogy felmérje, ütközőállamként sokkal többet ér Havasalföld. Ha ugyanis a Magyar Királyság és a Török Birodalom közvetlenül határos lenne – mint később jó sok évtizeden keresztül – akkor sokkal sűrűbbek lennének a határvillongások, és a forrófejű magyar vitézek, vagy a tökös janicsárok sokkal könnyebben provokálhatnának ki olyan összecsapást, ami aztán esetleg nyílt háborúba torkollana.

Nem mintha a felek ne akarnának háborúzni, dehogynem, nagyon is akarnak, de mégiscsak kényelmesebb, ha az ellenségnek először egy másik országon kell keresztülmennie ahhoz, hogy lecsaphasson.

Havasalföldet tehát az a veszély nem fenyegeti, hogy nyíltan elfoglalják akár a magyarok, akár a törökök. Az a veszély viszont nagyon is valós, hogy erőfölényüket kihasználva valamelyikük rákényszeríti az akaratát az országra, azaz vazallussá teszi.

Havasalföld történelme pedig nagyrészt arról szól, hogy ezt lehetőleg elkerülje.

Többnyire mérsékelt sikerrel, mert a török és a magyar uralkodó is igyekszik befolyást szerezni Havasalföldön, mikor kinek sikerül. Ez viszont azzal is jár, hogy a havasalföldi politikai szereplőknek dönteniük kell, hogy melyik oldalra álljanak: a magyarokhoz húzzanak, vagy a törökökhöz.

A dolog persze nem ilyen egyszerű, egy magyarokkal szimpatizáló havasalföldi fejedelem pillanatokon belül áll át a törökökhöz, ha úgy látja, hogy a saját, vagy az országa érdeke ezt kívánja. Ezt az oda-vissza állást akár évente, sőt, egy éven belül akár többször is képesek eljátszani. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy a fejedelem saját érdeke, illetve az országé nem minden esetben esik egybe.

Addig is, amíg a leendő II. Vlad megszervezi a kellő politikai támogatást és gyilkosságokat a trón megszerzéséhez, arra is jut ideje, hogy kikönyörögje a Sárkány Lovagrendbe való felvételét.

Ami igazából téves megnevezés, mert valójában Sárkány Társaságnak illene fordítani (Societas Draconistrarum), és Luxemburgi Zsigmond alapította feleségével, Borbála királynővel 1408-ban.

Luxemburgi Zsigmondról azt érdemes tudni, hogy ő volt korának egyik legbefolyásosabb és legnagyobb hatalmú személyisége, és volt olyan időszak az életében, amikor egyszerre volt magyar, német, cseh király és német-római császár is.

Nevéhez fűződik az egyik utolsó keresztes hadjárat megszervezése, ami egyébként csúfos kudarcnak bizonyult, illetve ő az első olyan uralkodó, aki a német birodalmi gyűlést a Német-római Birodalom határain kívülre – Pozsonyba – hívta össze.

A magyar koronát 50 évig viselte, ezzel ő a második leghosszabb ideig uralkodó királyunk, és regnálása fordulópontot jelentett a török-magyar viszonyban.

Ez a fordulópont pedig a Nikápolyi csatához köthető, amikor a törökök döntő győzelmet arattak, mert innentől Zsigmond felhagyott a törökökkel szembeni aktív kezdeményezéssel, és defenzívába szorult, vagyis kénytelen volt a védekezésre összpontosítani.

Ennek érdekében pl. létrehozza a telekkatonaság rendszerét, illetve délen megszervezi a bánságokat és az ütközőállamokat.

Ezen ütközőállamok egyike lesz Havasalföld, leendő uralkodója pedig II. Vlad, a mi Drakulánk apja.

Zsigmond pedig 1431-ben, tehát a kis Vlad születésének évében beveszi apját a Sárkány Lovagrendbe.

A Sárkány Társaság eredetileg Luxemburgi Zsigmond és a legnagyobb főurak szövetségének megtestesülése volt, később azonban csökken a jelentősége, és inkább egyfajta kitűntetésként funkcionál, főleg reprezentatív jelentősége van.

Vagyis, ha mondjuk érkezett egy fontos ember Zsigmond udvarába, akit illet valamivel megajándékozni, vagy kitűntetni, akkor gyorsan felvették a Sárkány Társaságba.

A rendnek egyébként 2 fokozata volt. Az elsőben a királlyal együtt összesen 24 tag lehetett, és a tagok viselhették a rend jelképeit – a sárkányt és a keresztet – a címerükön, zászlajukon, alsógatyájukon, kávésbögréjükön, ahol akarták.

A rendet szimbolizáló sárkány egy önmagát a saját farkával megfojtó jószág, ami arra utal, hogy a nemes lélek még önmagát is képes feláldozni annak érdekében, hogy másokon segítsen. A nem éppen önzetlenségükről nevezetes középkori főurak biztos jókat poénkodtak ezen.

A második fokozatnak korlátlan számú tagja lehetett, de jelképként csak a sárkányt viselhették.

Na, ebbe a második fokozatban nyer felvételt II. Vlad, és ezzel ugye megszerzi a sárkány használatának jogát is, amit emberünk teljesen kimaxol, ugyanis felveszi a Dracul, azaz sárkány nevet, ami később a fiánál kap majd komolyabb jelentőséget, akit egyébként alig 5 évesen szintén felvesznek a rendbe.

Vlad  Sárkány Lovagrendbe való felvételének mindkét oldalról pontosan meghatározható az oka: Vlad a havasalföldi fejedelmi trónt akarja, és tudja, hogy ebben Zsigmond a segítségére lehet, mivel akkor Havasalföld éppen magyar befolyási övezetnek számít.

Zsigmond viszont lassan kénytelen másik havasalföldi fejedelem után nézni, mert az éppen regnáló I. Sándor a kémek jelentése szerint lepaktálni készül a törökkel.

Egész pontosan nem tudni, hogy mi is történt, a források homályosak és hiányosak, de valószínű, hogy I. Sándornak egy hatalmas török sereggel kellett szembenéznie, és a megszállást csak úgy tudja elkerülni, ha behódol a szultánnak, befizeti az adót, és 20 havasalföldi nemes gyerekét adja túszul a török udvarba.

Lehet, hogy ezt I. Sándor az országa és saját trónja érdekében jó ötletnek találja, de az biztos, hogy Luxemburgi Zsigmondnak nem tetszik a dolog, II. Vlad pedig nem hiába sertepertél a magyar király körül, mert 1436-ban már ő Havasalföld fejedelme.

A csatáról – ha ugyan volt egyáltalán – I. Sándor és II. Vlad között, semmit sem tudunk, mint ahogy arról sem, hogy hogyan halt meg I. Sándor. Rebesgetik, hogy nem természetesen halállal, tehát mondjuk nem nyelte félre a vajas kenyerét, de ha esetleg mégis, akkor azt a kenyeret II. Vladtól kapta.

Vlad azonban nem sokáig örülhet békében a végre megszerzett fejedelmi trónnak, mert néhány éven belül ugyanazzal a problémával és török sereggel találja szemben magát, mint I. Sándor. A törökök vagy elfoglalják az országát és akkor elveszíti a trónt, vagy behódol, vazallus lesz, befizeti az adót, de legalább a trónja megmarad.

II. Vlad

 

És mivel Luxemburgi Zsigmond 1437-ben meghal, és a következő években a Magyar Királyság a saját trónutódlásával van elfoglalva, tehát nem tud Vladnak segíteni, ezért emberünk úgy dönt, hogy török hűbéres lesz.

Ez azonban a vártnál némileg nagyobb áldozattal jár, ugyanis a II. Murád szultánnak kezd elege lenni a havasalföldi fejedelmek hintapolitikájából, ezért a megbékélés és II. Vlad nyugodt viselkedésének biztosítékaként azt követeli, hogy a fejedelem két kisebbik fiát, Vladot és Radut, küldje el a szultáni udvarba.

II. Vlad pedig nincs abban a helyzetben, hogy ellent tudjon mondani a szívélyes kérésnek, így kerül a két, tulajdonképpen még gyerek havasalföldi legény a törökökhöz.

A török udvarban eltöltött évek pedig meghatározóak lesznek mindkettejük számára, bár az idegen környezetre, vallásra, szokásokra eltérően reagál a két fiú.

Radu viszonylag hamar belerázódik az új helyzetbe, simulékonyabb természete könnyebben alkalmazkodik az arab világhoz, annyira, hogy hamarosan felveszi az iszlám hitet is, és rebesgetik, hogy a török trónörökös, a későbbi II. Mehmed szeretője (is) lesz.

Mondom, csak rebesgetik, mert a modern török történetírás ilyesmit nem ismer el a Török Birodalom egyik legnagyobb formátumú uralkodójáról.

II. Mehmed ugyanis 30 évig ült az oszmán trónon, elfoglalta Konstantinápolyt, kegyetlen, de művelt, négy nyelven beszélő szultánnak bizonyult, és vele szemben érte el Hunyadi a Nándorfehérvári diadalt, amihez ugye tévesen kötjük a déli harangszót.

III. Kallixtusz pápa ugyanis 1456. július 29-én adta ki Cum hiis superioribus annis kezdetű bulláját, amiben úgynevezett lelki keresztes háborút hirdetett: azaz a keresztény hívek számára déli imádkozást és harangozást rendelt el, aminek célja, hogy segítsék a törökök ellen küzdő keresztény katonákat, úgy általában.

Gyakorlatilag egy véletlennek köszönhető, hogy a magyarok ezt úgy értelmezték, hogy a nándorfehérvári diadal miatt rendelte el a pápa a harangozást, mivel a bulla és a július 22-i győzelem híre egyszerre érkezett meg Budára, illetve Bécsbe. Holott egymástól független eseményekről volt szó.

Na de elkalandoztunk, ott tartottunk, hogy Radu számára nem jelent igazán komoly problémát életterének megváltozása.

Nem úgy Vladnak, aki lényegesen nehezebb eset volt öccsénél. A nehezen kezelhető, zabolázhatatlan, goromba, nyers fiatalember se nem tud, sem nem akar beilleszkedni a számára ismeretlen és idegen világba.

A két ifjú mellé kirendelt török személyzetet azonban erre is felkészítették/kiképezték, és nevelési módszereik még nem kimondottan a manapság divatos erőszakmentes vonalat követték.

Vladot többször (sokszor) megverték, sőt meg is kínozták annak érdekében, hogy betörjék a vad havasalföldi fiút.

Van olyan nézet, amely szerint később ennek a gyerekkorban elszenvedett bántalmazásnak lesz a következménye Vlad felnőttkori brutalitása és erőszakhoz való vonzódása.

Hát, nem is tudom, ennek az érvelésnek elsősorban pszichológiai indokai vannak, de mielőtt végképp elítélnénk a török nevelőket és tanárokat, azért jegyezzük meg azt is, hogy Vladot nem csak verték, hanem tanították is.

Vlad nekik köszönheti, hogy később egyáltalán alkalmas lett az uralkodásra, ugyanis a török udvarban sajátítja el azokat a történelmi, politikai, nyelvi, művészeti, hadászati ismereteket, amire még egy olyan, szabad szemmel alig látható államocska uralkodójának is szüksége van, mint Havasalföld.

A törököknél eltöltött időhöz kapcsolódik egy másik ellentmondásos történés is, ugyanis sok helyen az szerepel, hogy Vlad ott ismerkedik meg a karóba húzással, mint kivégzési módszerrel. A probléma ezzel az, hogy nagyon úgy tűnik, a törökök ekkor még nem ismerték a karóba húzást, ergo nem is taníthatták meg Vladnak.

Ez mondjuk nyitva hagyja a kérdést, hogy akkor mégis honnan származik Vlad különleges vonzalma ehhez a borzasztó kivégzési módszerhez?!

Mivel nem akarom próbára tenni a türelmeteket, ezért abba nem megyünk bele részletesen, hogy Vlad apja hogyan veszíti el a fejedelmi trónt, majd hogyan szerzi meg újra. A lényeg, hogy II. Vladot 1447-ben havasalföldi bojárok (helyi nemesek, földesurak) gyilkolják meg. Legidősebb fia sem kerüli el ezt a sorsot, Mirceát egyes források szerint megvakítják és elevenen elégetik, mások szerint elevenen eltemetik.

A merényleteket egyébként vagy a II. Vladot követően alig egy évig uralkodó II. László fejedelem rendelte meg, vagy pedig a Havasalföld túlzott törökbarátságát egyre nehezebben viselő Hunyadi János.

A labda ezután a törököknél pattog, hiszen meghalt az általuk támogatott havasalföldi fejedelem. És ekkor áldják csak igazán az eszüket, hogy Radut és Vladot túszként tartják fogva, mert ha Radu nem is annyira, de Vlad tökéletes bábfejedelemnek.

Gondolják a törökök, és Vlad rendelkezésére bocsátanak egy egész csinos sereget, hogy foglalja el a havasalföldi trónt. Ekkor, azaz 1447-1448-ban ez még nem sikerül neki, nem egészen világos, hogy pontosan miért, valószínű, hogy az aktuálisan regnáló II. Lászlót túl erősen segítik a magyarok.

A lényeg, hogy Vladnak egészen 1456-ig kell várnia, hogy elfoglalhassa Havasalföld fejedelmi trónját.

Akkor viszont rögtön le is teszi a névjegyét, mégpedig azzal, hogy könyörtelen felkutatja és kivégezteti apja és bátyja gyilkosait. Mivel egyébként is pipa a bojárokra, ezért a későbbiekben mellőzi őket minden fontos tisztség betöltésénél, azokat vagy külföldi lovagoknak, vagy nem nemeseknek adja.

És mivel a havasalföldi bojárok vagyona nagyrészt az erdélyi szász városokkal való kereskedelemből származik, ezért gyorsan korlátozza is ezen városok havasalföldi üzleti jogait.

Emberünk trónra kerülésekor 25 éves, ami ugye a korszakban már bőven érett férfikornak számít. A leírások szerint nem túlzottan magas, de feltűnően izmos, sasorrú, ránézésre is kegyetlen ember lett belőle sűrű fekete hajjal és szemöldökkel, kék szemmel.

És bizony nem csak ránézésre volt kegyetlen. Nem tudni, hogy végül is miért, vagy hol szakad el nála a cérna, de még a legkisebb vétséget is halállal bünteti, ami egyrészt azzal jár, hogy a bűnözés gyakorlatilag konvergál a nullához Havasalföldön, viszont jelentősen megszaporodnak a kivégzések, igen keresetté válnak a képzett hóhérok, akik biztos megélhetésre és a szakmájukba vágó, izgalmas kihívásokra számíthatnak Vlad udvarában.

A fejedelem kedvence a karóba húzás, de az étlapon szerepel még az élve megnyúzás, a lefejezés, a felnégyelés, illetve minden olyan kínzás és kegyetlenség, amit el tudtok képzelni. Meg olyan is, amit nem, beszélik például, hogy volt neki egy nagy, zárt üstje, amire akkor lyukak voltak vágva, hogy a benne lévők feje éppen kiférjen.

Így legalább levegőt kaptak, miközben élve megfőzték őket.

Az étlapot egyébként nem véletlenül említettem, előszeretettel szemlélte ugyanis a kivégzéseket étkezés közben, sőt állítólag volt olyan vendége, akit azért húzatott karóba, mert az fintorogni mert, amikor a vacsoraasztal környéke karóba húzott emberekkel volt tele.

Csak a borzongatás kedvéért említjük meg újra a kivégzettek vérébe mártott kenyérdarabkákból álló desszertet, mindenkinek a saját ízlésére bízva, hogy elhiszi-e. Nem nehéz meglátni viszont a kapcsolatot e fura szokás és Stoker Drakulájának vérivó hobbija között.

A bűnözők mellett a koldusokat sem kedveli, állítólag egyszer összehívott egy csomót belőlük, gazdagon megvendégelte őket, majd érdeklődve tette fel a kérdést: szeretnék-e a megjelentek, hogy soha többet ne legyen anyagi gondjuk az életben?

Az igenlő válsz hallatán pedig rájuk gyújtotta az épületet.

A karóba húzás túlságosan plasztikus leírásától most eltekintünk, elégedjünk meg annyival, hogy a hegyes, a könnyebb mozgathatóság érdekében faggyúval bekent fakarót az áldozat azon testnyílásán vezették be, aminek általánosságban inkább kimeneti funkciója van. A karót a gerinc mentén tolták végig, gondosan ügyelve rá, hogy a létfontosságú szerveket lehetőleg elkerüljék, majd a tarkón bukkant elő.

Már ha a hóhérok gyakorlottak, ügyesek és türelmesek voltak. Ha nem, akkor könnyen előfordulhatott, hogy a karó az áldozat száján, torkán, vagy mellén jött ki. Tovább lehetett fokozni a szenvedést, ha a karóra egy ülőkét is szereltek, ami megakadályozta, hogy a karóba húzott a saját súlyánál fogva lecsússzon.

Talán mondani sem kell, hogy az előbbi módszer nem kellemes halálnem, leginkább azért, mert ha „szakszerűen” csinálják, akkor a delikvens akár napokig is kínlódhat, mire meghal.

Na, ezt a módszert Vald annyira kedvelte, hogy erről kapta a nevét is. Hivatalosan ugye III. Vlad Draculea néven uralkodott, de mindenki csak Vlad Tepesnek, azaz Karós, vagy Karóbahúzó Vladként emlegette.

Tovább növelte félelmetes hírnevét az a két értelmezési lehetőség is, amit „rendes” neve rejt. A Draculea ugye az apja II. Vlad Dracul nevéből ered, akiről már tudjuk, hogy a Sárkány Társaságba való felvételekor kapta, vagy adta önmagának a Dracul, azaz sárkány nevet.

A Draculea pedig elméletben azt jelenti, hogy sárkányfi. A dologban az a csavar, hogy a román nyelvben a dracul nemcsak sárkányt, hanem ördögöt, démont is jelent. És egyértelmű, hogy az egész falvakat karóba húzó III. Vladot inkább ördögfiként emlegették, mint sárkányfiként.

Ez egyébként bizonyos védelmet is jelentett számára, hiszen az Ördög tetteit, parancsait, módszereit nem szokás megkérdőjelezni.

Mielőtt még nagyon elbulvárosodna a poszt, jegyezzük meg azt is, hogy a történészek a mai napig vitatkoznak azon, hogy volt-e értelme Vlad kegyetlenségének, vagy csak szórakozásból ölt embereket.

Úgy értem, a kegyetlenkedésnek természetesen soha nincs valódi értelme, de Vlad brutalitását magyarázzák azzal is, hogy így akarta megszilárdítani hatalmát és rendet tenni a fejedelemségben. Havasalföldön ugyanis nem volt életbiztosítás az uralkodói cím birtoklása.

A fejedelmek általában csak pár évig regnáltak, de volt olyan időszak is, amikor évente váltották egymást. Ez logikusan a központi hatalom meggyengüléséhez vezetett, hiszen az uralkodónak arra se volt ideje, hogy a saját fejedelmi palotáját és szolgálólányait kiismerje, nemhogy az ország ügyeivel érdemben foglalkozzon.

Ez pedig ahhoz vezetett, hogy elképesztő módon elharapózott a bűnözés az országban, mindenki lopott rabolt, gyilkolászott kedvére, és Vlad ennek akart véget vetni, amikor bevezette a könyörtelen kivégzési módszereket.

Lehet, hogy van ebben valami, de ez még nem magyarázza a tényt, hogy a leírások szerint Vlad igenis örömét lelte, élvezte a kivégzéseket, kínzásokat.

Mindenesetre több mint valószínű, hogy nem volt teljesen normális, mert 1459-ben úgy dönt, hogy szembefordul az őt trónra segítő törökökkel, beszünteti az adófizetést, 1460-ban pedig átáll a másik oldalra, és Mátyással köt szövetséget.

A törökök elsőre nem is hiszik el, hogy Vlad elárulta őket, de a fejedelem elég erős jelzést küld nekik azzal, hogy az adót követelő török követek fejére szögelteti a turbánjukat, amikor azok nem hajlandók a tisztelet jeleként fedetlen fejjel megjelenni előtte.

Nem is marad el a török válasz, viszont Vladba ugye szó szerint beleverték a török tanárok a hadművészetet is, ezért az elmozdítására küldött török sereget megveri, vezetőjét, Hamza basát és a hadifoglyokat – micsoda meglepetés – karóba húzatja.

De Vlad nem áll meg itt, a következő télen átkel a Dunán és török területeket támad meg, elképesztő mészárlást rendezve, hadjáratának 38 ezer török esik áldozatul.

Ez már komoly dolog, az üggyel II. Mehmed szultán személyesen kezd el foglalkozni, hiszen egy vazallus állam sikeres lázadása nem kívánatos precedenst teremthetne a török érdekszférában.

A szultán 1462-ben hatalmas sereggel indul meg Havasalföld ellen, állítólag háromszoros túlerőben volt Vladdal szemben.

Vlad egészen a fővárosig, Targovistéig hátrál a törökök elől, út közben felégetve a szántóföldeket, a termést, a falvakat, elhajtja az állatokat, megmérgezi a kutakat és gerillamódszerekkel folyamatosan zaklatja a török sereget, de döntő csatára nem hajlandó kiállni.

Manapság már megszokott dolog, hogy a modern hadseregek megpróbálnak legalább látszólag kulturáltan háborúzni, ami pl. azt is jelenti, hogy igyekeznek a civil lakosságot és annak javait kihagyni a mókából.

Vagyis ma már nem szokás magántulajdonban lévő házakat, terményt, kocsit katonai célra lefoglalni, a hadseregek saját maguk, a saját rendszerükön belül oldják meg a szállítást, ellátást, szállást.

Vlad idejében azonban ez még nagyon nincs így, egy expedíciós hadseregnek sem ideje, sem kedve nem volt mindent magával cipelni, vagy pedig hosszú hadtápvonalakat fenntartani a katonák ellátása érdekében.

Röviden és tömören: a törökök út közben rabolták össze a seregnek szükséges javakat.

Na, ezt az általánosan alkalmazott módszert húzta keresztül Vlad felperzselt föld taktikája, a törökök egyszerűen nem találnak maguknak elég vizet, élelmet és takarmányt az állataiknak.

Ráadásul, mintha fantomokat kergetnének, Vlad emberei néha felbukkannak, megölnek pár törököt, felgyújtanak néhány sátrat, vagy elhajtanak pár lovat, és eltűnnek.

Ennek a továbbfejlesztett változata, amikor Vlad török ruhába öltözteti az embereit, majd rátámadnak a pihenő török táborra. Természetesen őrült kavarodás támad, kitör a pánik, a törökök nem értik, hogy miért ölik őket a saját embereik.

És a folyamat egy idő után öngerjesztővé válik, Vladék már rég nincsenek a táborban, amikor a törökök még mindig saját magukkal harcolnak. A források szerint több mint egy napig, és ezalatt több török esik el a saját bajtársai fegyvereitől, mint a havasalföldiekétől.

Vlad végül egyáltalán nem hajlandó kiállni a török sereggel szemben, azt is hagyja, hogy azok bevonuljanak a fővárosba. Nem véletlenül ilyen engedékeny, ugyanis ott a törököket „Vlad erdeje” fogadja, 20 ezer török hadifogoly levágott feje karóra tűzve.

És ezt már nem tudja bevenni a törökök gyomra. Elcsigázottak, éheznek, minden bokor mögött csapdák leselkednek rájuk, a kutakból nem lehet inni, semmi sem lehet rabolni, az ellenség megfoghatatlan, ráadásként pedig ott a karóerdő.

Úgy döntenek, hogy Vlad nem ember, tehát nem is lehet legyőzni, ezért kivonulnak az országból.

Ezzel pedig megint felmerül Vlad őrültségének és szadizmusának kérdése. Kétségtelen, hogy „piszkos” háborút vívott, azaz nem a konvencionális eszközökkel verte meg a törököket. Ugyanakkor viszont nem nagyon volt más választása, hiszen Mehmed háromszoros túlerőben volt.

Más kérdés, hogy „normális” hadvezérek nem szoktak kutakat mérgezni és hadifoglyok fejét karóba húzni, vagy legalábbis nem alapoznak ezekre az eszközökre stratégiát (persze ismerünk több kivételt Vladon kívül is).

Vlad viszont megtette, és bármennyire is nem helyeselhető a módszer, hatékonynak bizonyult, megmentette országát és trónját a török hódoltságtól. Vagyis megint nem lehet eldönteni, hogy beteg szadista, vagy zseni.

Túl sokáig azonban nem örülhet a győzelemnek, ugyanis bár Mehmed hazatér, de amikor már nem rémálmodik a Havasalföldön átélt/látott borzalmak miatt, akkor eszébe jut, hogy van neki egy másik fejedelmi túsza is, Radu, Vlad öccse.

Radu pedig hajlandó a bátyja ellen hadba vonulni, ez mondjuk sokat elárul a családról. Kap is egy török sereget, amivel újra megtámadja Havasalföldet.

Nem tudni miért, de Vlad az öccsével szemben már nem veti be a törökök ellen kipróbált módszereket, vagy azok nem sikeresek, mert végül elmenekül az országból és meg sem áll Erdélyig.

Itt állítólag személyesen találkozik Mátyással is, akit természetesen arra próbál meg rávenni, hogy segítse őt vissza Havasalföld trónjára.

Úgy tűnik azonban, hogy Radu ravaszabb politikusnak bizonyul, vagy Mátyásnak is elege van Vlad kegyetlenkedéseiből és kiszámíthatatlanságából, mert születik ugyan egyezség, de nem Vlad és Mátyás között, hanem Mátyás és Radu között.

Ennek következtében Mátyás bebörtönzi Vladot, amihez valószínűleg hozzájárult az is, hogy az erdélyi szász városok úgy érzik, eljött az ideje a törlesztésnek, és azzal panaszolják be Mátyásnál Vladot, hogy az lepaktálni készül a törökökkel.

Mátyás meg nem hülye, pontosan tisztában van vele, hogy a törökök akkor se állnának szóba Vladdal, ha nagyon, de tényleg nagyon szépen kérné őket, de a vád jó indok a letartóztatáshoz.

Havasalföld történelme ezek után már Vlad nélkül kacskaringózik tovább és emberünk további sorsáról eltérő források maradtak fenn.

Történelmi tény, hogy 1476-ban egy nagyon rövid időre, mindössze pár hónapra még visszaszerzi a havasalföldi trónt, de hogy pontosan hogyan, miért, és utána miért nem tudja megtartani, azt nem tudjuk biztosan.

Haláláról többféle verzió van forgalomban: kivégezték, börtönben halt meg, ütközetben esett el, a mellőzött bojárok merényelték meg, illetve a kedvencem, miszerint idősebb korára egészen megszelídült, sőt még a Corvin házba is beházasodott. Ugye, ez a legvalószínűtlenebb verzió.

Az biztosan tűnik, hogy akárhogy is halt meg, a törökök hangsúlyt fektettek arra, hogy megszerezzék a fejét, amit aztán kitűztek egy karóra, ezzel bizonyítva a világnak, de leginkább saját maguknak, hogy hatalmuk van az Ördög felett.

III. Vlad mindössze hat évig volt Havasalföld fejedelme, és kérdéses, hogy Stoker Drakulája nélkül ma tudna-e róla bármit is a tágabb közönség.

Sokkal valószínűbb, hogy egy kevéssé ismert, bár rendkívül véres történelmi kor elfeledett uralkodója lenne, akit csak a szűkebb történész szakma ismerne.

Manapság egyébként érzékelhető főleg a román történészek részéről kísérlet arra, hogy tisztára mossák Vlad emlékét. Arra hivatkoznak, hogy Vladot a későbbi korok, illetve ellenfelei feketítették be, és valójában nem is volt annyira erőszakos, mint ahogy azt a források állítják, vagy legalábbis nem élvezte annyira.

Ez az ő részükről érthető is, hiszen Drakula és ezzel III. Vlad az egyik legfontosabb román exportcikk.

Ettől viszont még nagyon úgy tűnik, hogy III. Vlad legalább részben őrült és teljesen szadista volt, ami mondjuk a gyerekkora ismeretében legalábbis érthető, és ezek a tulajdonságok végül hozzásegítették Havasalföld fejedelmi trónjához és a törökök feletti győzelemhez.

Természetesen nem lehet és nem is szabad 21. századi erkölcsi elvek mentén megítélni egy 15. századi nemes tetteit, de tény, hogy III. Vlad Tepes még az egyébként vérrel keretezett közékkor rettegett uralkodó közül is kiemelkedik.

És azt sem szabad elfelejteni, hogy nélküle valószínűleg nem létezne Drakula, vagy nem abban a formában, ahogy a vérszívó grófot ma ismerjük.

Zsiráf

Ha tetszett a poszt, kérlek lájkold, hogy én is tudjam! 🙂

Szólj hozzá!